Bejegyzés

Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút

Régi álma vált valóra a kerékpárosoknak szombaton a Tisza-tónál. Megnyitott a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpáros híd, így már nem a forgalmas 33-as főúton kell szlalomozniuk a tavat teljes körben megkerülőknek. Ezzel a beruházással a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakasza készült el.

Aktualitások a járványhelyzetről

Múlt pénteken Felsőtárkányban tartotta meg Nyitrai Zsolt szokásos sajtótájékoztatóját a koronavírussal kapcsolatban. Az egri kórházban a fekvőbeteg ellátás fokozatosan újraindul, mint ahogy a járóbeteg ellátás is. Utóbbival kapcsolatban azt mondta: telefonon előzetesen szükséges időpontot egyeztetni.

Aktualitások a járványhelyzetről

A kormány gyorsan és határozottan reagált a koronavírus miatti veszélyhelyzet által teremtett helyzetekre, a magyarok pedig fegyelmezetten és türelmesen tartották be a meghozott intézkedéseket-mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Vácity József az egri kórház főigazgatója pedig hangsúlyozta, a szakrendelések igénybe vétele előtt mindenképp kérjenek időpontot a páciensek.

 

Koronavírus helyzet térségünkben

A kormány gyorsan és határozottan reagált a koronavírus miatti veszélyhelyzet által teremtett helyzetekre, a magyarok pedig fegyelmezetten és türelmesen tartották be a meghozott intézkedéseket-mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő múlt pénteki sajtótájékoztatóján. A veszély nem múlt el, de az élet fokozatosan, szigorú szabályok mellett visszatérhet a megszokott kerékvágásba-hangsúlyozta a honatya.

Koronavírus sajtótájékoztató Mezőtárkányból

Dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő Mezőtárkányban tartotta múlt pénteki online sajtótájékoztatóját. A honatya elmondta, hogy sem a megyében, sem Egerben nincs már nyilvántartott aktív koronavírusos beteg.

Fertőtlenítő pontok nyíltak Füzesabonyban

Füzesabony három forgalmas pontján, az Arany János úton, a telepi Honvéd Hősi emlékműnél, valamint a bevásárlóközpontnál létesített fertőtlenítő pontokat az önkormányzat. A helyieknek ezeken a helyeken van lehetőségük kezet fertőtleníti és tájékoztatást kérni.

Aktuális koronavírus helyzet Heves megyében

Heves megyében a hétfői adatok szerint 4 fertőzött beteget tartanak számon. Múlt pénteken Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, szokásos egri sajtótájékoztatóján beszámolt a járvány elleni küzdelem állásáról és az ezzel összefüggő döntésekről.

Koronavírus helyzet Heves megyében

Magyarország Kormánya március 28-tól április 11-ig kijárási korlátozást vezetett be. Ez az intézkedés nagyban megszigorítja az emberek közötti érintkezést, és sokkal több védelmet biztosít a nagyobb veszélynek kitett időskorúaknak – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője.

Koronavírus helyzet Heves megyében

Múlt pénteken Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője, Dr. Vácity József a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, és Ballagó Zoltán tankerületi vezető tartott rendkívüli sajtótájékoztatót a koronavírus-járvány, szűkebb pátriánkat érintő legfontosabb információiról.

Hétéves az egri Polgárok Háza

Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, a Magyar DJ Szövetség elnöke volt a vendég a Polgárok Háza fennállásának hetedik évfordulós születésnapi rendezvényén. Múlt péntek este az Antall-kormány volt külügyminiszterének fia beszélgetett az érdeklődőkkel.