Bejegyzés

Ismét pályázhatók a lakások

Május 15-től június 1-ig ismét pályázhatnak a 35 év alatti fiatalok a kedvezményes lakhatást nyújtó 15 db önkormányzati bérlakásra Füzesabonyban. A lakhatási támogatás célja, hogy javuljanak a város jövője szempontjából értékes végzettséggel rendelkező fiatal szakemberek lakhatási körülményei a településen.

Elkezdődött a munka a Rákóczi úton

Több éves előkészítés és tervezés után múlt pénteken megtörtént az első kapavágás a belváros felújításában. Nagy Csaba polgármester adott tájékoztatást a beruházás legfrissebb fejleményeiről.

Faültetéssel ünnepelték a Föld napját a városban

Faültetéssel és az óvodákban szelektív szigetek elhelyezésével ünnepelték Füzesabonyban a Föld napját. Az országfásítási programnak köszönhetően 30 darab amerikai hárs és korai juhart ültettek el a közterületeken és az intézményekben.

Bonbongyártó üzemet hoz létre a Stühmer

Kormányzati támogatással hajt végre Egerben jelentős kapacitásbővítő beruházást az édesipari termékeket gyártó Stühmer Kft. Kézműves bonbonokat gyártanak majd. A mintegy 300 millió forintos beruházást 100 millió forinttal támogatja a kormány. Az erről szóló oklevelet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át pénteken Makláron.

 

Zöld lámpa a Zöld Városnak

Múlt Pénteken Nagy Csaba polgármester és az önkormányzat szakemberei tárgyalást folytattak a Zöld Város projekt kivitelezőivel. A konzorcium tagjai a Magyar Mélyépítő Kft. valamint a  Fensthrem Kontakt Kft. átvették a munkaterületet és ezzel ténylegesen megkezdődött a beruházás kivitelezési szakasza.

 

Modern sertéstelep épül Pusztaszikszón

Tizenkétezer férőhelyes, modern, automatizált hízósertés telep létesül Füzesabonyban, Pusztaszikszón az egykori sertéstelep helyén, mintegy 4 milliárd forintból. Erre nyert el támogatást, 2 milliárd forintot egy helyi vállalkozás, a K64 Farm Kft. az Agrárminisztérium pályázatán. A támogatói okiratot Dr. Nagy István agrárminiszter személyesen adta át csütörtökön a leendő telepen.

Kormánytámogatás a füzesabonyi vasúti felüljáró tervezésére

Kormánydöntés értelmében új vasúti felüljáró épül Füzesabonyban, mely összeköti a két településrészt, ezzel nagy mértékben megkönnyítve a közlekedést. Az új felüljáró a Hunyadi és a Kerecsendi út között épül majd meg, melynek elkezdődhet a tervezése.

Kormánytámogatás gyártás korszerűsítésre

Kevesebb hulladék, környezetbarát alapanyagok és nagyobb hatékonyság jellemzi azokat az új gyártósorokat, melyeket a kormány nagyvállalati beruházási támogatási programjától kapott segítséggel helyezett üzembe a Fenstherm Future Zrt. Füzesabonyban. A félmilliárdos beruházása 230 millió forint támogatást kapott a cég.

Támogatás: Indulhat a városközpont építése

Elhárult az anyagi akadály a Zöld város projekt megvalósítása elől Füzesabonyban. A Magyar Közlöny február 9-ei számában jelent meg az a kormánydöntés, melynek köszönhetően több mint 800 millió forint plusz forrást biztosít a kormány a modern városközpont kialakítására. Így elkezdődhet a kivitelezés.

Megújul a Teleki Blanka Általános Iskola tetőszerkezete

Az Egri Tankerület intézményeiben tovább folytatódnak az iskola felújítások. Ennek köszönhetően 31 millió forintból kap új tetőszerkezetet a Teleki Blanka Általános Iskola régi épületszárnya is. A beruházás a nyárra fog elkészülni.