Bejegyzés

900 millió forint útfelújításra

Füzesabony és térsége 1,2 milliárd forint kormánytámogatást kap a belterületi utak felújítására- jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ebből városunk 900 millió forintot kap, amelyből 49 utca burkolata újul meg.

Nagy Csaba karanténban

Nagy Csaba polgármestert és családját hatósági karanténba helyezték a COVID-19 járványhelyzet miatt. A polgármesterrel hétfőn reggel készítettünk telefonos interjút.

Idősek világnapja

Október elseje az idősek világnapja, ekkor köszöntjük őket. Idén a járvány miatt elmaradt Füzesabonyban az idősek napi rendezvény, ezért Nagy Csaba polgármester videó üzenettel köszöntötte városunk szépkorú lakóit.

Füzesabonyban is vannak már fertőzöttek

A koronavírus járvány második hulláma elérte Füzesabonyt is. Múlt csütörtök óta több személynél is kimutatták a fertőzést. Nagy Csaba polgármester nyilatkozott a meghozott járványügyi intézkedésekről.

Rendkívüli önkormányzati ülés

Augusztus 31-én rendkívüli ülés tartott a város önkormányzata, amelyen négy napirendet tárgyaltak a képviselők.

Augusztus 20. Ünnepi megemlékezés a katolikus templomban

Az államalapítást és az új kenyeret ünnepelte Füzesabony augusztus 20-án a római katolikus templomban. A templomkerti megemlékezésen Nagy Csaba polgármester méltatta Szent István király cselekedeteit, mint mondta – élete mai is példamutató. A ma emberének a legfontosabb dolga a kötelesség, az odafigyelés, az összetartozás és a gondoskodás.

A veszélyhelyzet után először ült össze az önkormányzat

Több, mint 4 hónap “kényszerszünet” után ült össze újra Füzesabony Város Önkormányzatának képviselő-testülete. A veszélyhelyzet utáni első ülés Nagy Csaba polgármester beszámolójával kezdődött.

Átadták az M25-ös gyorsforgalmi utat

Július 20-án, hétfőn adták át az M25-ös gyorsforgalmi utat, ami az autópályát köti össze a megyeszékhellyel. A 2017-ben indult és összességében több, mint 50 milliárd forintból megvalósult fejlesztés azonnal érezhető változást hoz majd Eger és a térség lakóinak életminőségében.

Jó tanulók, jó sportolók

Kedd délután a Közösségi Ház adott otthont az idei év Jó tanuló-Jó sportoló-díjak átadásának. Nagy Csaba polgármester és Kovácsné Szűcs Noémi az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke 27 diáknak adta át az elismerést.

Véget ért az egészségügyi vészhelyzet. Értékel a polgármester

Lezárult a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza, véget ért múlt csütörtökön az egészségügyi veszélyhelyzet. Az önkormányzatra is nagy feladatot rótt a védekezés, az elmúlt három hónap intézkedéseiről beszélgettünk a VTV megújult stúdiójában Nagy Csaba polgármesterrel.