Bejegyzés

Növekednek a palánták

Veres Jánosné Rózsika évtizedek óta jár a füzesabonyi piacra, április közepén érkezik először a palántával, majd nyáron a frissen szedett paradicsomokkal, paprikákkal. Ahhoz, hogy mindez sikerüljön, január óta minden nap a kertben tevékenykedik, neveli a palántákat. Március második hetében jártunk nála, hogy megnézzük hol tartanak a növekedésben a növények

Ovikert program a Pöttömkében

Az elmúlt héten elindult Heves megyében is az idei Ovikert program, melynek célja az egészséges táplálkozás népszerűsítése a legkisebbek között is. Pénteken Stiller Tamás a program ötletgazdája a Pöttömke óvodába hozott paradicsom, paprika valamint fűszernövény palántákat.

Palántanevelés hagyományos eljárással

Évek óta tavasszal vendégek vagyunk Veres Jánosné Rózsika besenyőtelki otthonában, ahol ezerszámra neveli a palántákat. Az idei látogatásunk célja a termesztés módszerének, vagyis a trágyatalpas melegágy elkészítésének a bemutatása volt.

Indul a palántaszezon

A tavasz beköszöntével a piac utolsó asztalán árulja palántáit Veres Jánosné Rózsika. Portékáját keresik, vevői több éve visszajárnak hozzá. Rózsika mindenkit arra biztat, ültessék be saját kertjüket, hiszen az otthon termelt zöldség egészséges, finom. A kertészkedés pedig jó kikapcsolódás, kivált ilyenkor karantén idején.