Bejegyzés

Itthon játszott a hétvégén a női és a férfi kézilabdacsapat is

Szombaton a kézilabdái volt a főszerep a sportcsarnokban. Az FSC felnőtt csapatai is itthon játszottak. A hölgyeknél kötelező volt a győzelem a sereghajtó Hajdúböszörmény ellen, a férfiakra kemény küzdelem várt a fővárosi PLER U23-as csapatával.

Elmaradt mérkőzést pótoltak a férfiak

A koronavírus járvány miatt az NBII Észak-keleti csoportjában szereplő FSC férfi kézilabdacsapatának négy mérkőzése is elmaradt a tavalyi évről. Ezeket majd a bajnokság végéig kell pótolnia az együttesnek. Az első ilyen találkozót szombat játszották a Városi Sportcsarnokban, amikor is a Berettyó MSE-t fogadták zárt kapuk mellett.

 

Bravúros győzelem a Kisvárda ellen

Magabiztos győzelmet aratott az FSC férfi kézilabdacsapata hétvégén az NB II-es bajnokság második fordulójában. Hazai pályán 10 góllal verték a kellemetlen ellenfélnek számító Kisvárdát.

Kemény csaták a sportcsarnokban

Kemény csatákat láthattak szombaton azok, akik kilátogattak a sportcsarnokba. A női kézilabdacsapat a szomszédvár Hevessel mérte össze erejét, a férfiak pedig a listavezető Debrecennel játszottak.