Bejegyzés

Felavatták a katolikus Kis Szent Teréz Óvodát

Vasárnap délután adták át a 120 férőhelyes, 4 csoportszobás Kis Szent Teréz Katolikus Óvodát Füzesabonyban, mely 800 millió forintos kormánytámogatásból épült. Az átadón elhangozott: az új intézményben a hit, a tudás és a szeretet jegyében nevelik majd a gyermekeket. A eseményen szentmisét mutatott be Dr. Ternyák Csaba egri érsek.

Játékközpontot adott át Szihalmon a Kis Bocs

Játékközpontot adott át szombaton Szihalmon a Kis Bocs Baba-Mama Egyesület. A hiánypótlónak szánt központ a Partners Hungary Alapítvány az UNICEF pénzügyi támogatásával valósult meg. A játék mellett szakemberek várják a kicsiket és szüleiket tanácsadásokkal és fejlesztő játékokkal.  A játszóház keddenként, péntekenként és szombatonként tart nyitva.

Átadták a belvárost

Szombaton ünnepélyesen is átadták a megújult városközpontot Füzesabonyban. A FutAbonnyal, faültetéssel, mazsorettekkel, és az Én zöld városom rajzpályázat díjátadójával ünnepeltek a helyiek.

Átadták a Járási Hivatal új épületét

Pénteken átadták a Füzesabonyi Járási Hivatal új épületét. A hivatal a Takarékszövetkezet volt Rákóczi úti épületébe költözött át, ezzel megoldódott a széttagoltság problémája, így mostantól három osztály egy épületben fogadja az ügyfeleket.

Átadták az orvosi szolgálati lakást Kerecsenden

A Magyar Falu Programnak köszönhetően elkészült az új Makovecz-stílusú orvosi szolgálati lakás Kerecsenden, ezzel nyújtva megoldást a faluban fennálló orvoshiányra . A több mint 260 millió forintos támogatásból megvalósult beruházás a kerecsendi egészségügyi alapellátást szolgálja.

Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút

Régi álma vált valóra a kerékpárosoknak szombaton a Tisza-tónál. Megnyitott a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpáros híd, így már nem a forgalmas 33-as főúton kell szlalomozniuk a tavat teljes körben megkerülőknek. Ezzel a beruházással a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakasza készült el.