Bejegyzés

Október 3-tól pályázhatnak a civil szervezetek

Októbertől ismét pályázhatnak támogatásra a civil szervezetek, indulnak a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai. Idén több mint 11 milliárd forint áll rendelkezésre a programban. Új elem, hogy a növekvő energiaárak miatt rezsi költségekre is lehet pályázni októbertől.

Támogassuk adónk 1%-ával a helyi civil szervezeteket!

Új sorozatot indítunk, amelyben a helyi aktívan működő civil szervezeteket mutatjuk be. Célunk, hogy ezek az alapítványok és egyesületek minél nagyobb mértékben részesüljenek az SZJA 1%-ából. A stúdió vendége Gacsal- Kovács Renáta a polgárőr egyesület vezetője.

Kis Bocs: maszkot varrnak a partnereknek

A Kis Bocs Baba-Mama Egyesület tagjai a járvány ideje alatt sem pihennek. Az egyesület önkéntesei maszkokat készítenek a partnereik számára.

Bakancsos bál

A Füzesabonyi Természetbarát Egyesület szombat este rendezte meg immár hetedik bakancsos bálját, amelyre 35 főt várt a civil szervezet. Hagyományosan ezen a bálon jutalmazzák azokat az egyesületi tagokat, akik szép eredményeket értek el az év során, különböző túramozgalmakat teljesítettek.