Bejegyzés

Adventi vásár a Hétszínvirág Óvodában

Környezetbarát termékkel nyílt meg a Hétszínvirág Óvoda adventi vására múlt hétfőn. A nevelő közösség és a szülők által készített tárgyakon kívül, ott voltak a vásáron Magdus Anyu és a Kreatív Klub munkái, valamint Bán Boglárka ékszerei. A bevételt idén programok szervezésére fordítja az óvoda alapítványa.

Természetismereti foglalkozások a Hétszínvirág Óvodában

A természettel ismerkednek a Bükki Nemzeti Park munkatársainak segítségével a Hétszínvirág óvodásai. A program során több foglalkozást is tartanak az intézményben.

Tanultak és mozogtak a Föld napján a hétszínvirágosok

A Föld megóvása kiemelt téma volt a hét során a Hétszínvirág Óvodában. Veteményeztek, meséken keresztül tanultak és még sportoltak is a gyerekek.

Víz világnapja a Hétszínvirág Óvodában

Játékos feladatokkal hívták fel a Hétszínvirág ovisainak figyelmét a tiszta víz és a vízkészlet megóvásának fontosságára. Az intézményben egy tematikus héten foglalkoztak a vizek védelmével.

Adventi vásár a Hétszínvirág Óvodában

Három napos adventi vásárt tartott a Hétszínvirág Alapítvány az óvodában. Idén is a környezettudatosság és az újrahasznosítás jegyében készültek az ajándéktárgyak. A bevételt programokra fogják majd fordítani.

Egészséghét a Hétszínvirágban

Az egészséges életmód jegyében telt az elmúlt hét a Hétszínvirág Óvodában és Bölcsődében. Sok friss gyümölcsöt, zöldséget fogyasztottak a gyerekek, valamint a mozgásra is nagy figyelmet fordítottak a nevelők.

Játszónapon ismerkedtek az óvodával

A Hétszínvirág Óvodában hagyomány, hogy a beiratkozott kisgyermekeket szüleikkel várják egy ismerkedős délelőttre. Kedden gyermek zsivajtól volt hangos az intézmény udvara. A leendő ovisok a szüleikkel együtt fedezték fel a számukra még új világot.

Föld napja a Hétszínvirág Óvodában

A Föld napját ünnepelték a Hétszínvirág Óvodában is. Az elmúlt napokban sokat foglalkoztak a természet megfigyelésével, játékos feladványokat oldottak meg és Tündérkertet készítettek az általuk talált termésekből a gyerekek.

Az egészséges táplálkozás alapjaival ismerkedtek

Vitaminban gazdag ételeket kóstolhattak a Hétszínvirág Óvoda ovisai is kedden a vitaminnapon. Kerültek az asztalra turmixok, saláták, aszalványok, magvak, de természetesen natúr gyümölcsök és zöldségek is.

Januártól Kalóczkai Anita vezeti a Hétszínvirág Óvodát

Idén januártól Kalóczkai Anita vezeti a Hétszínvirág óvodát. A terveiről és az előtte álló feladatokról beszélgettünk vele a stúdióban.