Bejegyzés

Fellobbant a harmadik gyertya lángja a város adventi koszorúján

Vasárnap délután fellobbant a harmadik gyertya lángja a város adventi koszorúján. Az örömet jelképező gyertyát az együtt több mint kétszázötvenszeres véradó házaspár, Járdán Tibor és felesége Katalin gyújtotta meg. A szívet melengető műsort a Teleki Blanka Általános Iskola énekkara és kórusvezetőjük, Várhegyi Gábor adta.

Városi advent

Fellobbant a második gyertya lángja a város adventi koszorúján. Vasárnap délután a katolikus iskola diákjai adtak műsort az eseményre kilátogatóknak.

Városi advent

November 27-én kezdődik az advent , vasárnap délután gyerekek díszítik fel a város karácsonyfáját a közparkban, utána pedig kezdődik a hagyományos gyertyagyújtás. A programsorozatról kérdeztük Antal Annamáriát a szervező Média Nonprofit Kft. munkatársát.

Segítek! Tartós élelmiszergyűjtő akció indul

Tartós élelmiszergyűjtő akciót indított Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő a környező települések polgármestereivel karöltve az advent közeledtével. A jótékonysági akció november 21-től december 10-ig tart Egerben és 27 településen. Várják a segítő szándákú emberek felajánlásait a rászorulók számára.

Kezdődik az advent

Mit üzen az idén az advent a híveknek és a laikusoknak? A stúdió vendége Papler Pál plébános.

Jótékonysági futással ért véget az adventi programsorozat

Vasárnap véget ért a város adventi rendezvénysorozata. A negyedik gyertyagyújtást Juhász Sándor ultrafutó jótékonysági futása előzte meg. Amíg ő megtette a 100 kilométeres távot, a Tündérkör Alapítvány gyűjtést rendezett a hátrányos helyzetű gyermekek számára.

 

Fellobbant a harmadik gyertya lángja

Advent harmadik vasárnapján megtelt a Víztorony előtti tér. Kisgyermekes családok, a helyi civil közösségek tagjai várták, hogy fellobbanjon a láng a város adventi koszorúján, amit a Fejes család tagjai gyújtottak meg.

Fellobbant a második gyertya lángja

Advent második vasárnapján megtelt a Víztorony előtti tér. Kisgyermekes családok, a helyi civil közösségek tagjai várták, hogy fellobbanjon a láng a város adventi koszorúján, amit a kertbarátok gyújtották meg.

Városi advent – fellobbant az első gyertya lángja

Vasárnap új helyszínen kezdődött el a városi adventi programsorozat. Idén a közparkban kapott helyet a díszkivilágítás és a karácsonyfa is. A helyieket még szakadó eső sem tántorította el, hogy részt vegyenek az első gyertyagyújtáson.

Készül a város az adventre

November 28-a advent első vasárnapja. Az idén is lesz gyertyagyújtás a város adventi koszorúján, ezúttal új helyszínen a víztorony előtti téren. A programokról kérdeztük Antal Annamáriát a szervező Füzesabonyi Média Nonprofit Kft. munkatársát.