Bejegyzés

Ipari park. Már teljes a kihasználtság a területen

Már mind a hat telek elkelt az Ipari Parkban és elkészült a bekötő út, valamint a közművesítés is. A projekt egyik elemeként megújult a Kerecsendi út, csak az inkubátorház hiányzik a befejezéshez- hangzott el a beruházás sajtótájékoztatóján. Nagy Csaba polgármester elmondta: az inkubátorház megépítéséhez többletforrást igényeltek a kormánytól, jelenleg a döntésre várnak.

Önkormányzati ülés

Csütörtökön tartotta soron következő ülését Füzesabony Város Képviselő-testülete, ahol 18 napirendi pontot tárgyaltak. Az ülésen Nagy Csaba polgármester beszámolt, hogy nyertes pályázatoknak köszönhetően 30 millió forintos járdafelújítás kezdődik a városban.

Közbiztonság a városban

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság közrend-közbiztonsági beszámolóját tárgyalták meg a képviselők az önkormányzat legutóbbi ülésén. A beszámoló után kérdeztük a stúdióban a város és a járás közbiztonságáról Suszter Zsolt rendőrkapitányt.

Koronavírus. Egy füzesabonyi család is megfertőződött

Mint már beszámoltunk róla Füzesabonyban is megjelent a COVID-19 vírus. Gál Viktor augusztus 29-én észlelte az első tüneteket magán, azóta karanténban van az egész család. Mivel a koronavírus betegség lefolyásáról nagyon kevés az első kézből származó információ, megkerestük a családfőt, beszéljen az eddigi tapasztalatikról. Gál Viktorral telefonon keresztül készítettünk interjút szeptember 9-én.

Besenyőtelek nyerte a szombati “el classico”-t

Hazaköltözött saját pályájára az FSC labdarúgó csapata. Bocsi Zoltán tanítványai élesben először a nagy rivális Besenyőtelek ellen próbálták ki az új füves pályát.

Rendkívüli önkormányzati ülés

Augusztus 31-én rendkívüli ülés tartott a város önkormányzata, amelyen négy napirendet tárgyaltak a képviselők.

Rendkívüli ülés

Csütörtök délután rendkívüli ülést tartott a város önkormányzata, amelyen három napirendet tárgyaltak. Pályázatot írtak ki a Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde vezetői posztjára, valamint engedélyezték, hogy heti egy alkalommal egy cég audiológiai szakrendelést tartson az Egészségügyi Központban.

Megújult a sportpálya

Szombaton birtokba vehették a sportolók és a szurkolók a megújult futballpályát Füzesabonyban. A pálya a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával, több mint 60 millió forintból készült el. Elsőként a helyi labdarúgók játszottak korosztályos gálamérkőzést. A legendás 1997-es csapat mérte össze erejét és tudását az FSC jelenlegi keretével. A kezdőrúgást Tóth Zele József a Real Madrid volt utánpótlás edzője végezte el.

Augusztus 20. Családi nappal ünnepel a város

A koronavírus járvány miatt elmarad az idei Legyen Tánc fesztivál és a tűzijáték. Augusztus 20-án ünnepi szentmisével és koszorúzással kezdődnek a Szent István napi programok. Délután családi napra várja a közparkba a füzesabonyiakat a szervező Média Kft.

A veszélyhelyzet után először ült össze az önkormányzat

Több, mint 4 hónap “kényszerszünet” után ült össze újra Füzesabony Város Önkormányzatának képviselő-testülete. A veszélyhelyzet utáni első ülés Nagy Csaba polgármester beszámolójával kezdődött.