Bejegyzés

Óvodák ügyeletben

Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet kell biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket, így Füzesabonyban is újranyitottak az óvodák és  bölcsődék múlt csütörtöktől. A rendelkezés szerint maximum 5 kisgyermek tartózkodhat egy csoportszobában.

Járványhelyzet Szihalmon

Példásan helytállnak a szihalmiak az egészségügyi veszélyhelyzet idején mondta Bóta József polgármester. Folytatódik körképünk a környék településeiről.

Vírus: a mindennapokról kérdeztük az utca emberét

A koronavírus járvány globális szinten alakította át az emberek mindennapjait. Hogy éljük meg ezt helyi szinten? Erről kérdeztük az utca emberét.

Koronavírus helyzet Mezőtárkányban

Mezőtárkányban is számos intézkedést hoztak a járvány megfékezésére. Többek között bezártak a bölcsődék, óvodák, gondoskodnak a 70 éven felüli egyedül élő idősekről, megszervezték a kibővített közétkeztetést és higiéniai termékekből álló csomagot jutattak el a családokhoz.

Korlátozások a Belvárosi ABC-ben

A koronavírus miatt rendkívüli intézkedéseket vezetett be a füzesabonyi Belvárosi ABC is. A vásárlóktól többek közt azt kérik, hogy egyedül menjenek vásárolni, csak a szükséges mennyiséget vegyék, tartsanak távolságot a sorban állásnál és ügyeljenek a higiéniára saját maguk és az ott dolgozók érdekében is.

Bezárnak a közintézmények a városban

Bezárnak a közintézmények a városban. Friss hírek és az elmúlt hét eseményei a koronavírus járvány helyi intézkedéseiről.