Könyvtár tábor
A Városi Könyvtár egyhetes napközis táborában 18 alsó tagozatos gyermek vett részt. A játékos programokon túl a szervezők célja volt az olvasás megszerettetése is a résztvevőkkel.
A Városi Könyvtár egyhetes napközis táborában 18 alsó tagozatos gyermek vett részt. A játékos programokon túl a szervezők célja volt az olvasás megszerettetése is a résztvevőkkel.
Július 4-től két héten keresztül foglalkoztat nappali tagozatos tanulókat az önkormányzat a nyári diákmunka programban. Az idén hat fiatal foglalkoztatására nyílt lehetőség. A diákok napi négy órában a közösségi ház és a könyvtár nagytakarításába segítenek be.
Július elsején elindult a nyári diákmunka a füzesabonyi önkormányzatnál is. Idén 16 főt foglalkoztatnak egy hónapon keresztül. A diákok az ebek összeírásában, a temetői kataszter frissítésében és a sportcsarnok takarításában segédkeznek majd.
Kirándultak, kerékpároztak, ügyességi feladatokat oldottak meg, fociztak a szociális központ munkatársainak gyerekei az Eleven táborban az elmúlt héten. A központ ezzel is próbálja segíteni a gyermekfelügyeletet.
Kitört a vakáció a diákok számára. Arról hogy hogyan töltsék hasznosan a nyári szünetet és hogyan válasszunk tábort a gyerekeknek Őszi Viktória pszichológussal beszélgettünk.
A gyógynövények nemcsak a téli időszakban, hanem a nyári hőségben is segítséget nyújtanak. Egyaránt készíthetünk belőlük hűsítő teákat vagy éppen napolajat is. Arról hogy mit és hogyan igyunk, Rigó István tanuló természetgyógyászt kérdeztük meg.
A Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ első alkalommal szervezett tábort óvodás és kisiskolás korú gyermekek részére. Az öt napos tábor során színes programot biztosítottak a 15 fős gyerekcsapatnak.
Öt turnusban összesen 71 fő részvételével zajlik két héten keresztül az FSC nyári kézilabda tábora. A táborozókat múlt szerdán meglátogatta Pádár Ildikó világklasszis kézilabdázó, aki jelenleg a Ferencváros utánpótlásedzője.
Idén is elindult a diákmunka program Füzesabonyban. Júliusban 15 nappali tagozatos tanulót foglalkoznak egy hónapon keresztül az önkormányzat. Munkájukkal elsősorban a karbantartást segítik.
Múlt héten zajlott az Alapfokú Művészeti Iskola hagyományos nyári napközis tábora. Az 5 napos tábort idén is az Erzsébet program támogatta, így a részt vevő 20 növendéknek napi 100 forintjába kerültek a programok.