Bejegyzés

Felújítás és eszközbeszerzés az Egészségügyi Központban

Egy nyertes pályázatnak köszönhetően, 276 millió forintból újul meg a Füzesabonyi Egészségügyi központ, mely tartalmazza az épület korszerűsítését, valamint orvosi eszközök beszerzését is. A pályázat részleteit Nagy Csaba polgármester ismertette.

Illegális hulladéklerakókat számoltak fel

Az önkormányzat évek óta küzd a város külterületein létrejött illegális hulladéklerakók felszámolásával. Novemberben 12 millió forint támogatást nyertek el erre a célra, amelynek során 900 m3 szemetet szállítottak el az NHSZ. Tisza Kft tiszafüredi lerakójába.

Fellobbant a második gyertya lángja

Advent második vasárnapján megtelt a Víztorony előtti tér. Kisgyermekes családok, a helyi civil közösségek tagjai várták, hogy fellobbanjon a láng a város adventi koszorúján, amit a kertbarátok gyújtották meg.

Készül a város az adventre

November 28-a advent első vasárnapja. Az idén is lesz gyertyagyújtás a város adventi koszorúján, ezúttal új helyszínen a víztorony előtti téren. A programokról kérdeztük Antal Annamáriát a szervező Füzesabonyi Média Nonprofit Kft. munkatársát.

Füzesabonyban is felfutóban van a koronavírus-járvány

Duplájára nőtt a betegforgalom Dr. Weisz Zoltán háziorvos rendelőjében. A hagyományos légúti megbetegedéseken túl felfutóban van a koronavírus járvány is a körzetben. A háziorvos elmondta: súlyos COVID fertőzöttek kizárólag az oltatlanok közül kerültek ki eddig.

Új gyár épül Füzesabonyban

Szerkezetkész állapotban van a Tobroco Machinery Kft. 8000 négyzetméteres gyártócsarnoka az Ipari Parkban. A munkagépeket és a hozzá tartozó csatolmányokat gyártó holland tulajdonú cég terveiről, a gyár beindulásáról kérdeztük a stúdióban Lévai Pál ügyvezetőt.

Ülésezett az önkormányzat

Az önkormányzat múlt csütörtökön tartotta októberi ülését. A jelenlévő képviselők 6 napirendi pontban döntöttek köztük arról, hogy 200 ezer forinttal támogatják a polgárőr egyesületet a városi civil alapból.

Zárult a könyvtári hét

Író-olvasó találkozóval, rendhagyó történelemórával és ingyenes beiratkozással telt az Országos Könyvtári napok a helyi bibliotékában. Az intézmény az idén már a 15. alkalommal csatlakozott az olvasást népszerűsítő program sorozathoz.

Ülésezett az önkormányzat

Ülésezett az önkormányzat. 18 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők.

Egészségesen és boldogan élni!

Egészségesen és boldogan élni! címmel tartott nagysikerű előadást Professzor Dr. Bagdy Emőke múlt szerdán a Közösségi Házban. Az úgynevezett pozitív pszichológia hazai meghonosítójával a rendezvény előtt beszélgettünk a stúdióban.